Archive for április, 2019

Kisgyerekek mellett is lehet tisztaság az otthonunkban

A hétköznapi teendők mellett, bizony nagyon nehéz rendet és tisztaságot tartani a lakásban, de ahol kisgyerekek vannak, ott bizony még nehezebb. Hiszen az egész lakásban szaladgálnak koszos kézzel, így szinte elkerülhetetlen, hogy a szőnyeg vagy a kanapé foltos legyen. Ezt pedig nagyon nehéz kisikálni anélkül, hogy kárt tennénk a szövetben vagy a huzatban. De ha [...]


Figyeljünk az apró jelekre

A legtöbb esetben már csak akkor vesszük észre, hogy valamelyik gépünk tönkrement, ha már semmit sem tehetünk érte. Pedig ha figyeljünk az apró jeleket, akkor még időben észrevehetjük, és még könnyedén megtudjuk javíttatni. Ezért a laptopunk esetében is érdemes figyelni, nehogy nagyobb baj legyen, és esetleg adatokat veszítsünk. Ezért ha azt érzékeljük, hogy lassabban működik, [...]


Egy finom bor tökéletes lehet a vacsora mellé

Egy fárasztó és stresszes nap után, bizony jól esik az embernek egy finom vacsora a párjával, ami mellé jól illik egy pohár finom bor. Persze vannak olyan alkalmak, amikor szeretnénk egy kicsit különlegesebbé tenni ezeket a pillanatokat, hogy meglepjük a szerelmünket. Így születésnapra vagy évfordulóra érdemes egy kicsit személyesebb meglepetést kitalálnunk. És ha valóban hasonló [...]


A tévénézés is lehet szórakoztató vagy pihentető

Mindenkit más kapcsol ki egy fárasztó és stresszes nap után, de érdemes megtalálni azt az elfoglaltságot, ami a legjobban segít ebben. Ugyanis valakit a főzés vagy a takarítás lazít el, de sokan a tévénézést választják pihenés képen. Így szinte mindegy, hogy vígjátékot vagy természetfilmet nézünk, mert csak az számít, hogy közben el tudunk lazulni. De [...]